Az ananásznak, ennek a Mexikóban őshonos különleges gyümölcsnek csodálatos tulajdonsága, hogy hosszú szállítás és sanyargatás után is legyökerezhet a gyümölcs csúcsán található levélcsomó. Persze előfordul, hogy az első kísérlet nem sikerül, akkor sem kell elkeseredni, hanem újra kell próbálkozni gyökereztetésével.
Ha rászántuk magunkat, feladatunk a következő:
Válasszunk ki egy közepesen érett ananászt. – Ha túl éretlen, zöld, akkor szép ugyan a levélkéje, de ehetetlen a gyümölcse, ha túl érett, akkor pedig a levélüstöke használhatatlan.
Az ananász gyümölcsöt a levélkorona alatt kb. 2 ujjnyira vágjuk el, a termésdarabokat szedjük le, úgy, hogy csak a kemény középső rész maradjon.
Az így fennmaradó leveles „csutkát” faszénporba jól forgassuk meg, (ha maradt nyárról a grillszenes zacskó alján egy kis törmelék, az tökéletes.)
Laza, savanyú, tőzeges földbe ültessük, pl. broméliának valóba, -hiszen az ananász is a broméliafélék családjába tartozik-, és tegyük világos, meleg, ha lehetséges párás helyre. Öntözzük felülről a levélrozettáját, de csak mérsékelten, különben a növény kirohad. Én egy kis rézgáliccal is beöntöztem olykor-olykor a gombabetegségek ellen.
Az ananász, hazájában, Dél-Amerikában 1-2 év alatt termőre fordul. A termőre forduláshoz 20-25 db szép levél szükséges a levélüstökben. Ehhez nálunk is biztosítani kell a 21-27 C–ot az optimális növekedésükhöz, (növekedésük 21 C alatt leáll) és persze a magas tápanyagtartalmú talajt. Télen 10-15 C –on átvészelik a telet, bár növekedésük megáll, ilyenkor csak vegetál, azaz nem fejlődik. Ügyelni kell, hogy csak a környezetét permetezzük, azt is csak keveset, hogy ne rothadjon el ebben az időszakban. Nyáron a szabadban tarthatjuk, ha szerencsénk van 3-4 év alatt megjelennek a csodálatos szépségű virágok a levélrozettában, majd termés is.
Ekkor nagyon büszkék lehetünk, hiszen gondoljuk el: azt a luxust, hogy méregdrága, különleges ananászt neveljünk kertünkben, az 1800-as években, csak az üvegházzal rendelkező grófságok engedhették meg maguknak.